Komolyan, komolytalan

Magyarosodjunk picit. Egy csipetnyi mitológia, meg ami a billentyűzetből kifér.

Szeretjük a Wikipédiát, mert nem csak a matekban tud segíteni, megnézhetem, mi az a SÜN!, ezen felül, újabb és újabb dolgokat lehet megtudni, olvasási sebességtől, valamint a szócikkírók alkotói gyorsaságától függően.

A Wikin kívül szeretjük a mitológiát, mert bár a történelemnek bizonyos ferdítéseként is tekinhetjük (de nem tekintjük annak, mert szeretjük), a hangulata, a mondanivalója mind-mind felér egy kellemes olvasmánnyal. És legalább elmondhatjuk magunkról, hogy nem csak az aktuális celebhírekkel vagyunk tisztában, hanem, mondjuk a magyar mítoszokkal is.

Avagy, valamilyen szinten mind tudunk butusok is lenni, kedves barátim. Jó is az, kicsit eljátszani, hogy kevesebbet tudunk, mint amennyit valójában, figyelni az emberek reakcióját egy-egy humorosnak szánt, idiótának tűnő beszólás után.

De valahogy az emberek többsége nem veszi a lapot. Akár ismer, akár nem, emberismerete cserben hagyta (vagy a Mátrában, ki tudja), és képtelen az agysejtjei közé elraktározni a mondatot, kérdést, hogy most ez poén vagy nem? És általában az utóbbi felé hajlanak.

Hát, már ébredéskor tudtam, hogy ez nem az én napom lesz. Amúgy is úgy érzem magam, mint aki egy hete nem aludt, az álmaim is iszonyatosan élénkek lettek, és a legtöbb részletre, ha később is bukkan fel, tisztán emlékszem.

Reggel erre a hírre ébredni sokkoló. Még nem egészen tértem magamhoz, mert egyszerűen annyira kiszámíthatatlanul jött, annyira alattomos módon, hogy megérteni képtelenség.

Csak annyit szeretnék leírni, amit már többen is leírtak: legyen neki könnyű a föld, nyugodjon békében az örök jégmezőkön.

Ifj. Ocskay Gábor halála hatalmas veszteség a magyar jégkorong számára. És mikor történik? Minden magyar hokis álma, az Ő álma, az A-csoportos világbajnokság előtt.

Nyugodjon békében...

Az utóbbi pár nap hatásaként mostanság többet olvasok politikai jellegű cikkeket, mint régebben, és nagyobb odafigyeléssel. Ennek ellenére a téma mindig felidegesít, mert hiába próbálok mindent egybevetni, ez nem mindig jön össze. Így azt hiszem, az egyetlen dolog, amire támaszkodhatok, hogy mit érzek/éreztem a saját bőrömön; a tapasztalat a legjobb tanítómester.

Tudom, a blog elején azzal kezdtem, hogy nem lesz politika. De ezt most nem bírom kihagyni. Előre is elnézést mindenkitől, akinek nem tetszenek a tapasztalataimból utógondolt elméletek, érzések. Gyerekkorom óta arra próbáltak tanítani, hogy nézzek körbe mindenhol, és csak azután alkossak véleményt. Igyekszem ezt betartani, de ember vagyok, gyarló, néha ostoba és rövidlátó, de amíg véleményt lehet mondani, hát mondom.

A zenefüggőség ártalmas. A mai napra eddig még csak két dalt hallgattam felváltva... Fú, de változatos. Egy albumról származik mindkettő, egy kanadai (kanadai? ugye, vagy nem? :S ) énekesnőtől. Tarja Turunen után ő a csúcs az énekesnők között, dot.

No de csak mert kiugrasztották.
Fúj a szél, mintha valami kergetné, olyan hévvel és erővel próbálja a házakat elráncigálni a helyükről. Jó érzés hallani, hogy a lakáson kívül van még élet így, szombat délután, mert a gondolataim úgy kiüresedtek, mint a kávésbögrém reggel.

Ha a legjobb barátnőm nem lenne, szerintem még mindig magamat sajnálnám, amiért olyan helyzetbe kerültem tegnap... Kiakadás, totál depi, de jött ő (igaz, csak msn-en), és pár perc után megkönnyebbülve vettem tudomásul, hogy az élet szép, csak annak kell látni.

Ma reggel minden második gondolatom az, hogy mit kéne főzni. Korábban sose hittem volna, hogy konyhatündér leszek, de ahogy az idő is szalad, az ember is változik. És ha magamnak nem is főzök szívesen (egy embernek? minek? akkor már rendelek pizzát), hálistennek van egyvalaki, aki még szereti is, amit összerottyantok a konyhában. Na, neki bármikor.

A zoknim ugyan meglett, de a válaszok még mindig késnek. Az Élet értelme továbbra is rejtély, ahogy az is, hogy miért vannak felhők az égen, amikor kicsit depis lelkem napsütésért kiált. Néha rávigyorgok a galambokra cigizés közben, hátha megijednek, és lezuhannak, de vagy nem vettek észre, vagy nem gyilkos a mosolyom. Van, aki imádja, de hát, fene az ízlését.

És, gondolataim viharában elfelejettem, mit is akartam istenigazából a bevezetésbe írni. Komolyan.

Egy olyan embernek, aki egy látogatás alkalmával egy fél könyvesboltot fel tudna vásárolni (ha a pénztrárca is helyeslően bólogatna), nehéz manapság igazi, izgalmas, értelmes olvasnivalót találnia. Legalábbis a jelenkori irodalom alkotásai közül, a régebbi időszakok (már ide számítom a 80-as éveket, talán a 90-es évek elejét is) viszont dugig vannak ilyenekkel. 

Most ez van. :) Melókeresés, és zenehallgatás dögivel. Már vagy tizedszerre hallgatom ugyanazt a dalt, és nem tudom megunni.

Hogy szép magyarosan fejezzem ki magam: meg lettem ihletve. (Nyugodtan tessék nevetni.) Megint olyan szép szavakkal fogok majd dobálózni, hogy küzdés, akarás, meg ilyesmi, de megjelenik mellette a feladás is. Azért jó néha (vagy kicsit sűrűbben) ilyen kifejezéseket használni, mert az ember hajlamos általánosságban szemlélni a dolgokat. Az általánosság pedig tökéletes eszköz arra, hogy a kevésbé intelligens (média által hipnotizált) egyének is megérthessék, ha nem is a világegyetem működését, de legalább egy-két, nem reklámozott dolgot.

Hamar meg lehet unni a várakozást, a folytonos cselekvést egyaránt. Agysejt-gyilkos a tehetetlen ücsörgés, de maga a döntéshozás, hogy most merre kéne tovább menni, ugyanúgy idegörlő.

A kettő között nyomorogni, amikor cselekedni kéne, de mégsem, az meg maga a pokol.

 Gondolkodóba is illik esni néha. Nem a szokásos, néha semmitmondónak, vagy üresnek vélt filozofálgatásomra célzok, néha az ember tényleg csak úgy püfölgeti a billenytűzetet, ahogy épp kedve tartja.

Újabb témám, ami magamban elég vitákat, boncolgatásokat idézett elő, az február 14-e.

A minap olvastam egy érdekes cikket a szellemekről. A tükrök mindig is babonák keresztüzében csiszolodott születése óta. Amellett, hogy jövőt képes megmutatni, szerencsétlenséget bír hozni, még a francos szellemeknek is átjárót biztosít a fizikai síkba a kis mocsok. Pedig már kezdett barátom lenni.