Gondolkodóba is illik esni néha. Nem a szokásos, néha semmitmondónak, vagy üresnek vélt filozofálgatásomra célzok, néha az ember tényleg csak úgy püfölgeti a billenytűzetet, ahogy épp kedve tartja.

Újabb témám, ami magamban elég vitákat, boncolgatásokat idézett elő, az február 14-e.

Mielőtt valaki félreértené, nem azzal van a baj, hogy valaki szerelmes, és ezt meg szeretné ünnepelni, nem.A körítéssel van a legtöbb probléma. (Ahogy lassan már a karácsonnyal kapcsolatban is) Megkérdeztem még anno a kilencéves unokaöcsémet, hogy mi jut eszébe a karácsonyról. Na mi? Az ajándék. Valentin nap? Dettó. Most erre mit lehet mondani?

Mindenki azt zengi, hogy a karácsony a szeretet ünnepe, a Valentin nap pedig a szerelmeseké. Csak akkor azt nem tudom felfogni, miért kell mézes-mázas, giccses körítéssel tálalni az egészet, mintha csak az szeretné igazán a másikat, aki minél drágább, minél giccsesebb ajándékot vesz a párjának. Csak ez lehet iránymutató manapság, hogy ki mennyire értékes? (Huha, akkor gáz van, mert annyi pénzem nincs...)

De valójában nem is azzal van baj, hogy ajándékot veszünk egymásnak, hanem az, hogy kezdjük elfelejteni, mi az a kötelező elem, aminek ott kellene lennie. Ez pedig nem más, mint az őszinte szeretet, szerelem. Mert nem azért adok ajándékot a kedvesemnek, mert kell, mert Valentin nap van... És az egy dolog, hogy amerikai "ünnep" vagy mifene, de ha érzelem nincs mögötte, akkor semmit sem ér az egész.

Na, és ha már az érzelmeknél tartunk, miért csak egy napon jelezzem, mutassam ki, hogy szerelmes vagyok? Csak egy napra kell, korlátozzam az érzelmeimet? Frászt. És nem kell folyton ilyen meg olyan drága ajándék... elég néha egy-két apróság is, és nem tárgyra célzok, hanem azokra az apró kis jelekre, amelyek minden párkapcsolatban ott kellene lenniük, amelyekkel csak jelzi az ember, hogy igen, még fontos vagy nekem, és az is maradsz számomra.

A legtökéletesebb Valentin nap számomra ugyanolyan, mint a többi nap. Úgy viselkedünk, mint máskor. Semmi megjátszás, semmi ajándék. Rendelünk egy pizzát, nézünk valami filmet, nevetgélünk, néha egy kis káromkodás belefér, ha valami nem úgy működik, mint kéne, aztán elfáradunk, este olvasás, összebújás, alvás. Ennél több nem kell, mert - bármennyire érzelmesnek is hangzik - ott vagyunk mi ketten. Egymásnak, egymás mellett.

Kell ennél több?