Avagy, valamilyen szinten mind tudunk butusok is lenni, kedves barátim. Jó is az, kicsit eljátszani, hogy kevesebbet tudunk, mint amennyit valójában, figyelni az emberek reakcióját egy-egy humorosnak szánt, idiótának tűnő beszólás után.

De valahogy az emberek többsége nem veszi a lapot. Akár ismer, akár nem, emberismerete cserben hagyta (vagy a Mátrában, ki tudja), és képtelen az agysejtjei közé elraktározni a mondatot, kérdést, hogy most ez poén vagy nem? És általában az utóbbi felé hajlanak.

Ez körülbelül a saját szellemi szintjüket jelöli meg. Éljen-éljen, megint előbújt belőlem a kisördög, és megint elkezdek szapulni. Ja, ja, a homo sapiens nem hogy nem mászott le a fáról, fel se jutott oda! Minek, ha az alma előbb-utóbb magától is leesik, nemdebár. Loccs a fejre.

Arra próbáltam kilyukadni, hogy amit mondd az ember, az lehet, hogy valójában nem is azt jelenti, amit az ember lánya (vagy fia, ne diszkrimináljunk) kihámoz pár szóból. Bár, néha nem is igen hámoznak ki semmit. Ami le van írva, azt jelenti.

Teszem azt, a mai, már-már full elektronikus, internet-központú, személyiséget különböző profilok mögé bújtató világunkban alapvető emberi érzések, gondolatok kezdenek szépen lassan elhervadni, majd elporladni.

A gúny, az irónia nem jelenik meg holmi emotikonként az msn-beszélgetőablakban, ahogy lényegében csetszobákban is kifejezetten nehéz érzelmet, bármiféle érzelmet kinyílvánítani. (Meg lehet kövezni, de a véleményemet akkor is tartom majd... valamennyire.) Ilyen-olyan csilli-villi emotikon, nem látod a másik arcát, gesztusait, stb. (Tudom, tudom, webcamera, de a franc fogja mutogatni az elaludt frizurámat és a csipás szememet...) :)

Hiába mondok bármiféle érzelmeset, igazi hatása a mondatnak úgyis csak személyesen lesz. Már ha lesz, és nem fojtja le az illető, és írja le mondjuk a napló... jah, bocs, blogjába. :D Mert kimondani minek. Aztán vagy olvassa az illető, vagy nem.

- Te, figyu, olvastad tegnap a blogomat?

- Nem, miért?

- Írtam neked valamit...

- Akkor mondd el!

- Nem, olvasd el!

Na, puff.

Látom már 100 év múlva az embereket, amikor csak azért kelnek fel a gép mellől, mert megéheztek, vagy egyéb szükségleteik támadtak (vagy ki tudja, a fejlődés lehet, odáig fajul, hogy az ilyen dolgokat is simán el lehet intézni mogás nélkül). A baráti társaságok, ha elmennek szórakozni, virtuálisan beülnek egy kocsmába. Anya virtuálisan vásárol, és az interneten főz. Vagy ami rosszabb: rendel. Divat lesz az internetről felszedett egyéjszakás kapcsolatokból (ami persze virtuális) teherbe esni. (Küggyé nekem spermát emilben...)

Szóval, megint eleresztettem a hülyeségeimet. Pedig megint nem erről akartam írni!! És nem így össze-vissza...

Hehe.