én nem tudok okosat mondani egy ilyen, az értelmen túli helyzetben. idézem Füst Milánt:
"Mire rám mutatnál: nem vagyok.
Akár a csillag, mely lefut a tétovák előtt: olyan volt életem.
Oly hamari volt csakugyan, oly gyors és hebehurgya ez a lét...
Bizony én el se tudom hinni, hogy e kuszaság,
E hegyén-hátán bennem tornyosuló összevisszaság most nyugalomra tér.
S elrendeződik-e? - felelj rá, hogyha tudsz."
(Este van)
"Igen, - szerettem egykor sokmindent: hajósok énekét,
Széditő, teljes napsütés: aranyrózsáidat...
Mi mindent szerettem, már nem tudom.
Boldog forróság volt nékem ez a földi tűz,
Átjárt, hogy megvacogtatott, borzongtam tőle s jeges éjszakát
Képzeltem hozzá... S ma már éjszakám:
Egyetlen teljességem."
(Szellemek utcája)
valóban: 3× legjobb játékos volt, 5× a legtechnikásabb, 3× a legjobb csatár, most pedig itt volt az A csoport...
"S aztán hát elment persze, - csend lett végül is e vidéken.
De a szivében is csupa csend volt már akkor, el ne feledjük s egy másik még nagyobb figyelem...

S a feje körül tompa derengés."
(Öregség)
nem feledjük a 19-est!