A minap sikerült felidegesítenem magam. No surprise, elég sűrűn csinálok ilyet. A pláne az egészben, hogy olyan dolgoktól kapom fel a nehézvizet, amik - remélhetőleg - egyáltalán nem érintenek.

Na, őszintén, ez valamelyest engem is érint. Úgy hívják, önbizalomhiány. Bár, egyesekkel ellentétben, nem kürtölöm világgá, nem hisztizek miatta, és nem nyafogom tele a fél internetet ilyen szösszenetekkel.

A minap, amikor unalmamba süllyedve érdekes blogokat kezdtem keresgélni, minden második szinte olyan volt, mint egy rossz hollywood-i tucatfilm. Oké, blogot azért ír az ember, mert ki szeretné fejezni önmagát, a gondolatait, az érzéseit, vagy érdekes dolgokkal kapcsolatban ír. Nálam mindegyik bejön, szeretem a változatosságot, de az, amikor nyafogástól csöpög a rózsaszín, díszes-pitsás oldal, na attól kiver a hideg veríték.

A pasik hülyék, én meg kövér és csúnya vagyok. Körülbelül ez a konklúziója annak, amit olvastam. Na de csajok, hp-k vagyunk vagy mifene?! (Természetesen, tisztelet a kivételnek, akinek nem inge, és a többi, et cetera...)

Kérem, senki sem hülye, csak aki a tükörbe nézve képes ezt 100%-os biztossággal állítani magáról.

Na, de miért látjuk tökéletlennek magunkat vagy másokat? Valóban azok lennénk? Igen, valószínű, de a tökéletesség nem is az az állapot, amit bármelyik életben el lehetne érni. Arra csak törekedni lehet. És ennek első lépése az, hogy tükörbe nézvén ne azt lássuk, hogy abnormálisak vagyunk, hanem, hogy miért vagyunk azok. Mindennek kell, legyen valami oka...

Valaki nem látja magát szépnek. Lehet, hogy tényleg nem szép, de ez olyan, mint a banán és az ember esete. Mindenki nem szerethet mindent és mindenkit. Valakinek az ilyen ember gyönyörű. És nem azt kéne látnia, hogy csúnya vagyok, hanem: valaki biztos szépnek lát. És ezt kezdjük azzal, hogy önmagunkat is annak látjuk.

Valaki azt hiszi magáról, hogy nem okos. Hahh, lehet, hogy nem éri el a 180-at az IQ-ja, de biztos, hogy van olyan dolog, amihez ért, és jól tudja csinálni. Csak annyira el van foglalva a saját önbizalomhiányával, hogy nem veszi észre.

Kövér lenne? Nem hiszem. Ismerek egy nőt, akinek jóval több feleslege van, mint kéne, mégis gyönyörűnek látja majdnem mindenki. Mert tesz érte. Tudja magáról, hogy van, akinek biztos tetszik. Figyel önmagára. Nem igénytelen. És mert hiszi, egy pasi nem az alapján fogja megítélni, mennyit nyom a mérleg, ha rááll. És lám: összejött egy menő, jóképű, sikeres pasassal.

Pocsék lenne az ágyban? Gyakorolni kéne, de nincs kivel... Ekkora hülyeséget. Az embernek elsőként önmagát kell ismernie ezen a téren (is), mert ha nem tudja, hol van a saját érzékeny pontja, mi az, amit szeret csinálni, mit nem, akkor hogy várja el saját magától, hogy a partnerét is ki tudja elégíteni? Igen, meg kell érinteni magad ahhoz, hogy tudd, itt fáj, itt meg hú, de jó. Frigid vagy? Akkor miért kívánod a szexet? Nem kell mindig mindent a pasikra kenni.

A pasik mindig csak kihasználnak, csak szexre kellek nekik. És erről csak ők tehetnek? Megtettél mindent, hogy tovább lépjetek? Nem? Akkor hajrá. Tagadhatatlan, vannak pasik akik ezt csinálják, de nem mindegyik jött le ugyanarról a fáról. Barátnője van melletted? Bunkóság. El is mondja? Szemétláda. De ha a barátnő rájön, hogy vagy... Úgyhogy bármennyire is kívánod akár csak a szexet, akár pasit magát, foglalt emberhez ne közelíts, még ha a kapcsolatuk romlófélben is van. Várd ki türelmesen a végét, mert a végén Te ütöd meg magad, csúnyán.

És a legcsúnyább: nyafogni ezekről. Tanácsot kérni ilyen témákban bármikor lehet, persze, erre valók a barátok. De folyton ezeken rágódni... Baromság. Főleg, ha hangosan teszed azt. Pro primo: idegesítő, de nagyon. Pro secundo: Ne másoktól várd a csodát, hanem Te tegyél érte. Hidd el, ez a könnyebb út.

Tudni kell, mit akarunk elérni. Néha persze szíve joga az embernek elfeledkezni ezekről, rossz pillanata mindenkinek lehet. Meg kifogása is.

És tökjó, hogy mindezt leírtam, de néha még nekem is nehéz eszerint meglenni.

Ügyes vagyok, ugye? :P