Update következik, a zöld szörnyeteges poszthoz. És ím, a nő elkezdi használni az eszét, de előtte a szekrény mélyére dobja a zöldet. Próbál logikusan gondolkodni. Sikerült neki, szerencsére. Nem kapta el a düh, nem csapkodott, nem hisztizett, beült a sarokba, egy könyvvel a kezében, noha egy idő után a sok gondolattól összefolytak a szemei előtt a betűk. Mivel nincs sok kedvem saját fogalmazáshoz, engedélyt kértem a főszereplőtől, hogy idézhessek a leveléből, ha úgy tartja szükség.

Amikor felhívott, hogy túlóráznia kell a minap, megint elkezdődött az egész hercehurca bennem. Mérges voltam, kis híján összetörtem néhány tányért mosogatás közben, de csak egy pohár látta ennek kárát. Meg is vágtam magam, de nem vészes. Akkor éreztem, hogy most fogok átesni a ló túlsó oldalára. Nem sok hiányzott hozzá, hogy magamat, és a kapcsolatomat is tönkretegyem. Meghúztam a pálinkásüveget, majd leültem olvasni. Ez régen is nagyon jó taktika volt. Mindig könnyebben gondolkodom. Próbáltam nyugodt maradni, többször sikerült. Néha pedig elöntött a harag, a féltékenység.
Furcsa volt utána, mert valahol legbelül éreztem, hogy csak én csinálom feleslegesen a balhét. Azzal, hogy nyomozok, pedig olajat öntök a tűzre.

Azt hiszem, nekünk sem kell tudni mindenről. Inkább lecsukjuk a szemünket, befogjuk a fülünket, de ne lássunk, és ne halljunk semmit. Ha nem ismerjük az igazságot, nem is kell elviselni azt.

Mindenesetre, jólesne, ha elmondaná, magától. Nem azért, mert nem fájna, mert tudom, hogy egy picit biztos fájna, de ez legalább azt jelenti, hogy bízik bennem. Hogy tudja, hogy szeretem, és biztos megbocsátanék neki.

Miért is kéne neked megbocsátanod neki? Nem ő kutatott a dolgaidban, kérés nélkül... Egy-két előző kapcsolatomban, és "kapcsolatomban" megtanultam, hogy vannak dolgok, amiben a férfit nem lehet irányítani. Meg is szívtam, egyszer durván, egyszer még durvábban. A kettő előtt lévő eset pedig várható volt.

Ma este beszélek vele, mindenképp. Nem mondok neki semmi mást, csak hogy figyelmet kérek. Tudom, hogy az elmúlt időszakban hülyébben viselkedtem, mint szoktam, de vagy megérti, vagy pedig nem tudom, mit keresek itt. De ha meg velem van a baj, miért nem szól? Miért nem kiabál rám, hogy mekkora egy pi**a vagy?! Tőlem meg elvárja, hogy mindig beszéljek, még a legkisebb fejfájásomról is? (Oké, az elmúlt időszakra ez már nem igaz.)

Mert lehet, nem akar megbántani. Mert lehet, hogy csak gyűjtögeti magában a dolgokat, és majd egyszerre zúdítja majd a fejedre. Mert lehet, hogy nincs is veled semmi baj. Mert szeret, és elfogad olyannak, amilyen vagy. Csak ne tartogasd magadban olyan sokáig, hogy bajod van, mert durva következményei lehetnek. Légy továbbra is figyelmes és gyengéd vele, mert azért valljuk be, megérdemli, és szüksége van rá. De mondd neki, hogy neked minimum ugyanennyi kijár.

De ha nem tud ugyanannyit adni, akkor sem kell pánikrohamot kapni. Csak két dologról lehet szó: vagy nem is akar adni annyit (ez elgondolkodtató), vagy nem tud. Mert nincs akkora kapacitása. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne szeretne téged minden porcikájával.

Hát, őszintén remélem, ez a szitu hamar lerendeződik...